Az első Ovi OlimpiaAz első Ovi OlimpiaÓvodánkban hagyományosan októberben kerül megrendezésre az egészséghét, amelynek célja az egészséges életmód népszerűsítése. Fontosnak tartjuk, hogy mindez ne csak elméleti síkon, hanem a gyakorlatban is megmutatkozzon, hogy a felnövő generációnak igénye legyen az egészséges életvitelre.
Egészséges életmód szerves részét képzi a rendszeres testmozgás, főleg óvodáskorban, ennek okán rendeztük meg az első Ovi olimpiát, melynek a Pákozdi Nemeskócsag Általános Iskola nagy tornaterme adott helyet. A rendezvényen intézményünk mind a 6 csoportja részt vett. A legkisebbek szurkoltak a pálya szélén, a nagyok pedig különböző váltóversenyekben méretették meg gyorsaságukat, ügyességüket, állóképességüket. A versenyben nem csak a gyerekek, hanem az óvó nénik, dajka nénik is aktívan részt vettek, hiszen az utolsó versenyszámban a gyerekekkel együtt kellett futniuk, amely csak fokozta a jó hangulatot. A rendezvény elérte célját, hiszen az intézmény apraja nagyja együtt mozgott, szurkolt és a jó hangulat sem maradt el. A verseny végén a szurkolok oklevélben részesültek, a versenyzők nyakába pedig csillogó érem került. Gyermeki szavakat idézve: „óvó néni ez volt életem legjobb olimpiája”. Úgy gondolom, hogy e szavakat hallván elértük célunkat, hiszen egy újabb élménnyel gazdagodtak ovisaink. Bízunk benne, hogy mint a legtöbb rendezvényünk immáron az Ovi olimpiai is hagyomány lesz a Pákozdi Nyitnikék óvodában.
Andorkáné Nyusa Viktória