A vírus után újra megnyitott óvodánk, nagy lelkesedéssel fogadtuk a gyerekeket, hiszen mindenkinek nagyon hiányoztak. A nyár még előttünk állt s tudtuk, hogy sok gyermeknek ez lesz a nyári kikapcsolódás, az élményszerzés lehetősége. Több érdekes programot szerveztünk a gyermekeknek az óvoda keretein belül, mivel a fentálló vírus helyzet miatt nem volt módunk óvodán kívüli programokat szervezni (kirándulás, strandolás a Velencei-tónál, stb).
Az udvarunkat végig nézve építve az óvónénik, pedagógiai asszisztensek, dajka nénik kreatíviására, lelkesedésére neki láttunk a fejünkben megálmodott kalandok meseszerű megvalósításához.
Júliusban elindítottuk mesehajónkat a távoli szigetek felé.
Utazásunk első állomása a homokos tengerpart volt.
Beach hangulatot teremtettünk a nádtetős házak felújításával, „homokos tengerpart” létrehozásával, mászóka hajóvá varázslásával (köszönet: Bíró Andrásnak).
Az igazi hangulatot pénteken egy tengerparti büfével koronáztuk meg, ahol a gyerekek igazi limonádét és hajóban szállított pattogatottkukoricát csemegéztek el jóízűen.
A hajót sem hagytuk a kikötőben, hiszen újabb vizek felé vettük az irányt….
„Irány Amerika, az Indiánok földje!”
A következő héten az Indiánok életével, kultúrájával, ételeivel ismerkedtünk: álomfogót, fejdíszeket, tésztából: karkötőket, láncokat készítettünk.
A hétvégén közösen különféle állomásokon próbálhatták meg magukat gyermekeink. Lehetőségük volt aranyat mosni, lovagolni, óriás buborékot varázsolni, főttkukoricát és magokat csemegézni.
Ismét hajóra szálltunk és Görögország volt az úticélunk az Olimpiai játékok hazája.
A hét folyamán az óvodásaink próbára tehették az erejüket, ügyességüket, bátorságukat. Több ponton elhelyeztük az olimpia öt karikáját, aminek jelentését megismertettük a gyerekekkel: melyik szín-melyik földrészt jelképezi. Hivatalosan is megnyitottuk az olimpiánkat, ahogy a valóságban: Viki néni befutott az olimpiai lánggal és ezzel elkezdődött az óvodások olimpiája. Kialakítottuk a különböző versenypályákat: célbadobó, távolugró, akadálypálya, hoki.
Minden gyermek átélhette a győzelem örömét éremmel a kezében, babérkoszorúval a fején a dobogó legtetején. A jutalom sem maradt el a sportszerű versengésért mindenki egy gombóc fagyival hűthette le a verseny izgalmait.
Elfáradva a sok izgalomtól, kihívástól, élményektől, csendesebb vizek felé fordítottuk a hajónk kormányát. Így vetődtünk a „Levendula Tündérek” szigetére. A csodálatos illat szinte elbódított bennünket, csodáltuk a természet adta szépséget. Minden gyermek a hét folyamán kibontakoztathatta kreativitását. Levendula süniket gyurmáztunk és agyagformába levendula lenyomatokat is készítettünk. A dajka nénik felfedték varrási tudásukat, rengeteg illat párnát varrtak. Az elkészített zsákokat a gyermekek segítségével töltöttük meg. E tevékenység során lehetőségünk volt a finommotorikájuk fejlesztésére (levendulavirág morzsolása, töméstechnikája…).
Előre gondolva a téli adventi vásárra, a faluban bőven termett levendula adta lehetőségre, még készítettünk levendulás fürdősót, fürdő golyót erre az alkalomra.
A hét zárásaként megismerkedtünk a levendula ízével, levendulássütemény és szörp formájában.
Ezek a varázslatos utazási élmények segítették enyhíteni a nyári meleget és forróságot, mind a gyermekek, mind a felnőttek számára. Ebben örök társunk volt a jó hangulat, a zenei aláfestés.
(köszönet a fenntartónak a hangtechnikai eszközök biztosításáért).
Bak Sándorné
Dr. Németh Attiláné